Víziváros II

Miután két nappal ezelőtt a mekiben megírtam a posztot, egy borzas hajú, husika, nagyon vidám srác elkezdett összeszerelni egy Kinectet az egyik asztalra, és nekiállt játszani a gyerekekkel. Jó arcnak tűnt, mi meg ott ücsörögtünk egy ideje, Süti szétunta a fejét, úgyhogy kitalálta hogy megkérdezi a gyereket hogy alhatunk-e talán nála. Szépen felvezette a dolgot, én addig elbújtam a csöves szakállas fejemmel, hagytam érvényesülni cimborám karizmáját. Sikerült is neki, laza húsz perc alatt felhozni a témát. A srácot Giovanninak hívják (nem, nem vámpír, láttuk a napon), egy másik mestre-i mekiben dolgozik alapból, hetente egyszer jár csak oda játszani a kicsikkel. Mondta hogy nagyon szívesen elszállásol, semmi gond, két dolog van csak. Egy, hogy nem ma, mert ma van az évfordulója a barátnőjével. Kettő, hogy csak késő este, ilyen háromnegyed egy körül tudunk érkezni, mert este héttől éjfélig dolgozik. Süti nagyon megköszönte, kapott telefonszámot, elérhetőséget, én lecápáztam még egy shake-t amit egy horda ázsiai csajszi az asztalon hagyott, és már mentünk is az utunkra.

Jobb híján elindultunk a korábbi alvóhelyünk felé, ám a vonatállomásról gitárszót meg hamiskás énekhangot hallottunk. Egy csapat fiatal zenél, röhögcsélt a hajléktalanokkal, teát meg nápolyit osztva nekik, olasz popszámokat dalolgatva. Letelepedtünk, hallgattuk amit játszanak, kiderült hogy minden héten kijönnek ide a hajléktalanokhoz, bölcsészhallgatók, és szívesen látnak minket. Kaptunk nápolyit is, beszélgettünk velük picit, hallgattuk mit játszanak, és bár szinte végig olaszul beszéltek, azért így is jól elvoltunk. Fél tizenegy körül lelépünk az alvóhelyre, még mindig nem volt ott senki, úgyhogy vízszintesbe vágtuk magunkat. Most már mindenünket betakartuk, nekem csak az orrom hegye látszott ki, tanulva az előző esti szúnyoginvázióból.

Másnap reggel Süti benyomott egy jó kis cigányzenét a telójáról ahogy pakoltunk, ami tök jó ötletnek tűnt, amíg egy ötvenes féle forma fel nem figyelt a hangra, és meg nem talált minket. Jól le lettünk cseszve, és elküldve, hogy soha többé vissza ne merjünk ide jönni, ez privát terület – és teljesen igaza volt, úgyhogy bocsánatot kértünk, és mondtuk hogy már zúzunk is el.

Mivel sehova nem tudtuk lepakolni a táskákat, először gyorsan néztünk wifit az egyik kávézó előtt, hogy írtak-e vissza couchsurfön. Süti talált egy eventet, aminek Spritz English volt a neve (utalva a helyi különleges itókára, az Aperolból készített fröccsre), a lényeg az hogy a helyi couchsurferek és utazók összeülnek, és dumálnak, elvannak. Cucclerakóhely és barátok reményében bejelentkeztünk az eseményre, este héttől tizenegy tartott papíron, amit mondjuk picit keresztbe vágott hogy Filippóval kilencre beszéltünk meg találkát a házánál. Fel is hívtuk, és kitoltuk a dolgot este tízre, hogy ne kelljen már szinte azonnal lelépnünk a bulikáról. Ezután, jobb híján, a zsákokkal együtt elindultunk felfedezni Velence turista részét. Reggel Sütinek nagyon kellett tojnia, úgyhogy rendelt egy kávét, és mivel nekem le kellett ülnöm mellé, én kirendeltem egy üveg vizet (kisebb kiszerelést nem adtak). Kaptunk pici kekszeket, azt benyomtuk, meg az asztalon a pohárból az összes ropit is, aztán leléptünk. Öt Euró, puff.

A Szt Márk tér egy része, turistahaddal

Az út elején Sütivel fogadtunk, hogy tíz perc alatt lent leszünk-e a Szt. Márk téren úgy, hogy ő gyorsan fejből memorizálja a térképet. Nagyjából egy óra alatt oda is értünk, közben a fogadás elvesztése miatt fizetett nekem egy fagyit. Nagyon fincsi volt, azt az olaszok értenek az ilyesmihez. A Szt. Márk téren hatalmas tömeg, szelfibotokkal felszerelt ázsiai hadsereg masírozott végig rajtunk időről időre, de zene szólt, kellemes volt minden, attól eltekintve hogy mindkettőnknek iszonyúan kellet pisilnie, és másfél Eurót számítanak fel érte arrafelé. A bazilikába nem mentek be, vagy hatvan méter hosszan kígyózott a sor, meg annyira nem is az építészet miatt jöttem ide, úgyhogy azt kihagytam. Viszont mikor átmentem a téren, direkt belegázoltam a galambok közé, amik százasával lepik el a helyet, és komolyan figyelni kell hogy nehogy eltipord őket. Amikor lehajoltam hogy felvegyem az egyik szebb példányt, egy arab csávó megjelent a semmiből, és aprótésztát nyomott a kezembe. Ennyi kellett csak, az összes madár megtámadott mintha legalábbis én magam is kaja lennék, rászálltak a vállamra, a karomra, a fejemre, mindenhova, kicsit hirtelen történt, úgyhogy eléggé meglepődtem, de nagyon vicces volt. A csávó ezután vigyorogva egy maroknyit rászórt a sapkámra, mire telement az arcom pihetollal meg szárnyakkal ahogy az élelmesebbje elkezdett csatázni a fejem felett. Megkérdezte akarom— hogy lőjön egy képet, és van-e pénzem, de mondtam neki hogy sajnos nincs. Nem sokkal rá tovább is álltunk. Bementünk egy másik nagyon szép templomba, vörös drapériák mindenütt, el is volt rejtve picit a turisták szeme elől, alig voltak bent, csendes és hangulatos volt. Ide lecsüccsentünk egy picit, aztán mentünk tovább, és megegyeztünk, hogy a vasútállomás körüli rész, ami nincs annyira felkapva, sokkal-sokkal szebb.

A templom amire ráleltünk

Kifele jövet az egyik falon találtunk egy kiváló street artot, ami a turisták seregét figurázza ki. Tényleg nem lehet mást csinálni a belvárosban, csak pénzt költeni. Sokat.

Erről van szó kérem

Már délután felé járt, de volt még két óránk, és éhesek is voltunk, úgyhogy letelepedtünk az egyik téren. Süti bevágott egy pár kanál fantasztikus mogyorókrémet, én kértem forró vizet és csináltam egy Vifon levest. Egynek elment. Én még gyorsan berohantam egy étterembe borotválkozni, mégse nézzek ki teljesen hobónak ha már emberek közé megyünk. Miután végeztünk, szép lassan el is indultunk a couchsurfing buli felé.

Az F30 nevű nagyon fancy bárban voltunk, egyből a vasútállomáson. Mi voltunk az elsők, és mi is késtünk egy jó tíz percet. Először egy svéd parkouros gyerek érkezett, vele dumáltunk, majd körbenéztünk a többiekért. Odabent rájuk is találtam, és Andrea, a szervező még épp időben szólt hogy jöjjünk be, mert odakint minden piáért felszámolnak 0.50 Eurót, mint felszolgálási díjat. Rendelés sztornó, és táskákkal együtt behúzódtunk.

Jófej társaság gyűlt össze, csomó emberrel megismerkedtünk, és bár kicsit mesterkéltnek meg felszínesnek tűnt az elején, több arccal is összemelegedtünk. Én sokat beszéltem egy kazakh lánnyal, Reginával, aki Velencében él két hónapja a pasijával, építészetet szeretne tanulni, de még nem tudja hogy felvették-e. Nagyon aranyos volt, mesélt az országáról, én is meséltem a mienkről. Találkoztam még egy szerb-magyar fickóval, akinek a nevét nem sikerült megjegyeznem, de két éve él Mestre-ben, a nagymamája vajdasági magyar volt, és ő is makog valamit magyarul. Jól eldumáltunk, nyelvekről, a világról, politikáról, mesélt a háborúról, hogy ő hogyan élte meg, szóval mindenképp érdemes volt eljönni. Reginával megbeszéltük, hogy ma lepakolhatjuk a cuccunkat náluk.

Süti is megtalálta a maga emberét, összehaverkodott egy Waleed nevű egyiptomi-szaudi gyerekkel, és miután mindenki elment, mi még ottmaradtunk befejezni a piákat, meg beszélgetni. Ja igen, még a buli közben korábban elindultunk – 10-ig sikerült kitolni a találkozót Filippóval – és Süti út közben látta csak hogy írt a srác, hogy éjfél előtt nem lesz otthon, úgyhogy vissza is fordultunk a bár felé. Waleed érdekes dolgokat mesélt, megkóstoltuk a helyi italokat is vele, nem túl drágáért – a Bellinit, a Spritzet és az Amarot – elmagyarázta nekünk az iszlám alapvető értékeit, ahogy ő látja, a hijabról, elnyomásról, dzsihádról, nagyon értelmesen eltársalogtunk, érdekes volt hallani valakit aki maga is muszlim beszélni a témáról. Megdumáltuk hogy ma együtt nézzük meg a város másik részét, majd találkozunk valamikor délelőtt.

Búcsú után felszálltunk a villamosra, és kimentünk Mestre szélére, ahol Filippo lakott. Favaro via Monte Cervino 2 volt a cím. Az egyet meg is találtuk, de tovább az úton valami fura logika folytán így ment a számozás: 17, 11, 17/b, 24, 26, 19. Meglepődtünk, ott álltunk éjfél után picivel a külvárosban, és fogalmunk sem volt hogy most mi van. Végül egy pizzázóban kaptunk útbaigazítást, és megtaláltuk a társasházat. A parkoló kerítéssel le volt zárva, úgyhogy letelepedtünk az utcán, Süti rakott be cigányzenét, és vártuk a gyereket,mert telefonon nem tudtuk elérni. Egyszer jött egy autó, kinyitották a kaput, egy idős házaspár ült benne, én utánuk futottam be a parkolóba, és a kezemmel mutogattam hogy beszélni szeretnék, meg akartam tudakolni hogy ismerik-e egyáltalán a srácot, és ha igen, beengednének-e hogy bekopogjunk hozzá. Nem voltak hajlandóak még kiszállni sem a kocsiból, amíg el nem takarodtam. Olasz vendégszeretet +1.

Olyan egy körül meg is érkezett Filippo kocsival, mellette egy nagyon csinoska arabnak látszó csajszi ült, először azt hittük a barátnője, de később kiderült hogy egy Güzide nevű török couchsurfer lány, és azért lett kitolva éjfél utánra a tali mert vele iszogattak. Filippo lakása nem túl nagy, de kényelmes, és szívesen látott minket, annak ellenére hogy valszeg picit büdösek is voltunk. Güzide érdeklődött merre megyünk tovább, hogyan. Mondta hogy ő is szívesen stoppolna, de a ruháiban amik vannak, meg amilyen csinos, félreértenék a szitut. Nos, ezzel nem vitatkoztak, a hasa kilátszott a topból, annyira meg volt szaggatva a farmere hogy több helyen volt láb mint anyag, de tanácsoltam neki hogy készítsen táblát, vagy menjen benzinkutakra, és akkor biztosan egyértelmű lesz minden, és sikerrel is jár. Lefürödtünk, nagyon király volt végre, de a ruhákat nem tudtuk kimosni, mert a srácnak se mosógépe nem volt – ezt megoldottuk volna kézzel helyette - se helye nem volt ahova ki tudtuk volna akasztani száradni a ruhákat. Mutatott viszont egy mosodát szembe az úton, ahol viszonylag olcsón meg lehet úszni a dolgot, és szárítani is tudunk. Mikor Güzide elment fogat mosni, suttogva megkérdeztem tőle, hogy randi féleségen voltak-e, mert ha igen, akkor nagyon sajnáljuk hogy tönkretettük a dolog végét. Elég félénknek tűnt alapból is, de amikor felhoztam a témát még inkább zavarba jött, valahogy elmormogta hogy nem, dehogyis, nem randi volt, majd egy kínos nevetéssel zárta. Jót aludtunk, reggel korán keltünk mert Filippónak mennie kellett melózni, meg bevitte Güzidét az állomásra, mi meg leléptünk szembe a mosodához.

Na, itt vagyunk most, van áram, meg ülőhely. Mindent bevágtunk a mosóba, de a szárító valamiért nem nagyon kedvel minket, két kört lenyomtunk, és a gatyám még így is tiszta nedves. Mindegy, tisztának legalább tiszta, talán ma este Giovanninál ki tudunk teregetni.

Szóval így vagyunk. Nekem meg a korog a gyomrom, úgyhogy jó lenne valami kaját szerezni.