Folkfeszt és eső

Constanzánál korán reggel keltünk, jót aludtunk, még ha keveset is. Benyomtunk pár szem gyümit, összepakoltunk, meg leszedtük a ruhákat a szárítóról, amik sajnos még ma is csurom vizesek. Constanze írt egy menő cetlit arról hogy hogy tudunk kijutni a hitchwiki által javasolt stoppolós benzinkúthoz, de persze elhagytam, úgyhogy először egy lengyel srác útmutatása alapján próbálkoztunk, táblázni a külvárosban. Kettéváltunk Sütivel, megbeszéltük hogy majd Grazban valahol találkozunk, és hogy este nyolcra mindketten netközelbe próbáljuk helyezni magunkat, és ahol tudjuk informáljuk egymást. Na hát a táblázás nagyon nem jött be, szűk órát ácsorogtam egy lepusztult autópálya felhajtón, de senki még csak rám sem nézett, úgyhogy elindultam gyalog az út mellett benzinkutat keresni, hátha a sármommal meg a beszélőkémmel nagyobb szerencsével járok. Összetalálkoztam megint Sütivel, aki ugyanarra az elhatározásra jutott mint én. Együtt sétáltunk egy jó órát az autópálya előtti utolsó benzinkútig, ahol nekiálltunk egyesével embereket kérdezgetni, merre mennek, és hogy elvinnének-e. Nem telt el húsz perc és kifogtam egy román házaspárt, akik mindkettőnket eldobtak egy harminc kilométerrel odébbi benzinkút-meki kombóig. Itt összegyűjtöttünk egy kis maradék sültkrumplit, hamburgert meg üccsit, megebédeltünk, és két felé osztva a megállót folytattuk a stoppolást. Sütinek nagy szerencséje volt, két spanyol srác egybe ledobta Grazig, nekem kicsit kalandosabb utam volt. Süti után egy perccel felvett egy német kovácsgyerek, aki lovakat patkolni ment egy fekete Dodge Rammal, majd kirakott az osztrák hegyek között egy kis étterem-benzinkút mellett, ahonnan egy überkocka olasz házaspár hozott el a grazi autópályalehajtóig. Másfél órát sétáltam befele a városba, és útközben megtudtam hogy aznap estétől a Grazban folkfesztivál van, és a fiatalok szinte mind tradicionális népviseletben partiznak, söröznek, táncolnak majd. A belvárosba érve meg is láttam az első lányokat, kivágott osztrák ruhácskákban, szoknyákban, alig győztem kapkodni a fejem.

Körbejártam a pékségeket hogy legyen zabánk estére, de nem jártam sikerrel, viszont találkoztam egy söröző előtt egy Pietro nevű öreg indiai-osztrák hippivel. Rávigyorogtam, dumálni kezdtünk, kiderült ő is sokat stoppolt korábban, mesélt Indiáról, kérdezgetett, merre, hogyan, mennyiből, beszélgetés közben meghívott két pohár sörre. Buddhista volt, állandóan mosolygott, rasztahajú, vidám, őszinte ember. Mielőtt elment megáldott, hogy minden a legnagyobb rendben legyen, és semmiben sem szenvedjek hiányt az utamon. Egészen elérzékenyültem.

Puntigamer, a helyi sörike

Kerestem wifit, de az egyetlen ahova fel tudtam csatlakozni a Humanic előtt volt, úgyhogy fogtam a cuccom, lecsöveztem, és a turisták lesajnáló tekintetének kereszttüzében megpróbáltam elérni Sütikét. Mellettem ezerrel tombolt a bulika, a főtér tömve emberekkel, folyt a sör, énekeltek, táncoltak, ujjongtak. Utcabál az egész, igazából, egy helyen járnak az autók, az emberek és a villamos is, úgyhogy azért nagyon kell figyelni. Amíg Sütire vártam próbáltam valahogy szállást találni, úgyhogy lepacsiztam egy végtelen aranyos (és végtelenül csinos! ;) ) infópultos lánykával, ám cimborám váratlan megjelenése véget vetett a beszélgetésnek. Kiderült hogy találkozott a vasútálllomásan valami magyar mekis csávóval, akivel lebeszélte hogy nála alhatunk a munkásszállón, mivel a haverjai hazamentek a hétvégére. Leültünk hát egy üzlet ajtaja elé, ledobtuk magunk mellé a táskákat, és csilleltünk. Hallgattuk a zenét, néztük az embereket, az emberek néztek minket, dumáltunk, tervezgettünk, és henyéltünk estefeléig, amikor is eléggé megéheztem már, kajaportyára mentünk.

Teljesen véletlenszerűen összefutottunk egy magyar csövessel, Dezsővel, aki a legtutibb tippeket adta, kaptunk tőle kajajegynek számító parkolócédulákat, majd pár percre rá leszakadt az ég. Na, tatyókat le, mindent feltúrni, esődzsekit ki, mindent visszaerőszakolni hogy be is férjen. Jó negyedórás művelet, közben a gatyám szarrá ázott. Egy pizzázóban az albán tulaj, mikor megkérdeztem zárás körül hogy maradt-e valami, hihetetlen jófejségről téve tanúbizonyságot kisüttetett nekünk még két pizzát a megmaradt romlandó feltétekből, nem is bírtuk mind megenni a kaját, ami elég abszurd azért. De hát, ez a nyugat, kezd az az érzésem lenni hogy kb pénz nélkül is meg lehetne valósítani ezt az egészet, ha elég ügyes az ember, és nincs nagyon vadállat feje.

Fél tizenkettőre beszéltük meg a találkozót Lacával, a magyar trógerrel, éjfél után nem sokkal fel is tűnt, várakozás közben belénk kötött valami arab rajcsávó a vasútállomáson. Fejet elfordít, széket arrébb húz, nem akartunk balhét. Laca egy zalaszentgróti melós, Mucsit megszégyenítő szitokszó-szókinccsel, nonstop nyomta a hülye szöveget, de nagyon jófej meg rendes volt velünk, kivitt kocsival a szállóig, benyomta a tévét, szidta a menekülteket, ők ketten még beszélgettek Sütivel de én félúton valahol bevágtam a szunyát.

Nem tudom ki a nagyobb tróger

Most itt ücsörgök valami konditerem előtt, van konnektor a falban, pultoscsajjal lebeszéltem hadd töltsem a laptopot meg használjam a wifit, amíg a főnöke meg nem jön. Mára terv hogy felmegyünk a grazi várba, ami már lentről is lélegzetelállítóan szép, meg megkeressünk az osztrák táncházat, állítólag napközben lesz ilyen. Pihenőnap lesz, nekem is feltörte a lábam a bakancs, megszakad a hátam a zsáktól. Hogy hol alszunk ma, az majd kiderül, lehet a Mur partján felcsapjuk a sátrat aztán csá, de lehet hogy ma még találunk embert. Holnap reggel indulunk tovább majd Velence felé, kemény út lesz, keményebb mint a Bécs-Graz az biztos, és tuti nem lesz meg egy nap alatt.

Na, lépnem kell, tíz perc és kiraknak innen. Süti lent maradt az állomás előtt, azzal szórakozik hogy a pizzamaradékból csipkedve veréb hadsereget toboroz maga köré.

Csak az eső ne essen.