Bécsben vagyunk, egy gyönyörű, gyönyörű szép, modern lakásban a belváros
határán, forró ital gőzölög a laptop mellett, friss gyümölcs az asztalon, Süti
pedig épp habtestét mosogatja. Most hogy picit megpihentünk, úgy érzem eljött
az idő hogy megírjam az első rendes blogposztot.
Tegnap korán reggel indultunk Dunakesziről, és ahogy meg volt beszélve,
Süti szülei hoztak át minket az elég gázos határon, be Bécs belvárosába.
Nagycenken még megálltunk megnézni a Széchenyi-kastélyt, menőke volt, és itt
mondta egy néni hogy nehogy Sopron fele menjünk át a határon, mert három
kilométer hosszan áll a sor, helyette elirányított minket valami noname kis
faluba, ahol minden amit elkértek az átkeléshez egy mosoly meg egy bólintás
volt, nulla autó előttünk. Megérkeztünk végre, laza kacskaringózás után az
egyirányú utcák között megállapodtunk Sanyival, Süti faterjával hogy a
múzeumnegyedben leszünk kirakva, a város közepén, osztán menjünk Isten hírével.
Kaptunk utolsó adag hazai szenyát, meg almákat, meg Süti anyukája adott nekünk
egy-egy pici követ, hogy vigyázzunk rá, és vigyük hozzuk haza majd – el is
tettem a pénztárcám rejtett zsebébe, ott lapul, nagyon aranyos gesztus volt.
Sütivel leültünk az első padra, és bezabáltunk a kaját. Ott ültünk, valami
régi épület tövében, jóllakva, baszom nagy táskákkal, egy full ismeretlen város
full ismeretlen közepén, és feltettük a nagy kérdést:
És most mi van?
Itt Anschlussolta Hitler Ausztriát, csak akkor nem volt sportágválasztó :(
Nehezebb volt ám a kérdés mint amilyennek tűnik, merre induljunk, mi a
here legyen, a vége az lett hogy kiszúrtunk egy tornyot a távolban, és
elkezdtünk gyalogolni arrafelé. Szó szerint, toronyiránt. Lévén a
múzeumnegyedben voltunk, ahol minden látványosság egy kábé városligetnyi helyre
be van zsúfolva, nem volt hiány a szebbnél szebb csicsás épületekben, és
anélkül hogy tudtuk volna hogy mit nézünk, végigzsaltunk az összes nevezetesebb
helyszínen. A toronyig végül nem jutottunk el, és most már nem is fogunk, de a
kezdőlöketet megadta. Voltunk bent az összes nagyobb templomban, egy kis
ortodox kápolnában is. Az egyikben a fal melletti kis beugrókban üveg ládákban
felgiccsezett csontvázak feküdtek.
Creepy.
Már itt megcsaptak a brutális árak, amikre azért fel voltunk készülve, de
mégis nagy pofonnal ébresztettek rá a keserű valóságra. Egy fagyi – 1,30. Egy
sör, a leggagyibb fajtából – 3,10. Az előjog hogy meggyújthass egy teamécsest a
Szt István katedrálisban – 2,50. Nagyon durva. Mondjuk a sok pénz meg is
látszik a városon, mindenhol lovaskocsik furikázzák a kínai turistákat,
tisztaság van, rend van, szép és csillogó az egész város, a tömegközlekedés
gyakorlatilag ingyenes – senki sem ellenőrzi – és minden ki van táblázva.
Találtunk wifit egy téren, és jött a nagy hír, hogy Süti egyik szállásos
megkeresésére válaszolt egy magyar srác trustroots-on, nem kell a parkban
aludnunk. Berci a neve, Süti ledumálta vele cseten hogy átdobjuk hozzá a
cuccokat, aztán csinálunk közösen valami esti programot. Több napra is szívesen
látott volna minket, de másnap (ma) reggel ment haza Pestre faterjával, ezért
nem tudunk maradni. Berciék kint laknak Erdbergben, a városközponttól kicsit
odébb, egy takaros kis bérlakásban. Nagyon jófej volt a srác, kaptunk kaját,
mesélt a saját stoppos útjairól, kaptunk tippet-tanácsot, laza gyerek, nagyon
könnyű vele jóban lenni. Este elmentünk sétálni, benéztünk a múzeumok közé,
ahol valami ingyenes Art Night volt. A lecsengésre, egy laza szabadtéri
goa-transz diszkóra mi is odaértünk, bár a diszkót inkább koncertnek mondanám,
mert csak két elvetemült srác táncolt meg egy öreg papó a fal mellett, mindenki
szanaszét a csövezett a földön meg ivott, dumált, olyan jó ötszáz ember tuti.
Ami kicsit megölte a bulit hogy nagyon fújt a szél, hordta a homokot meg a port
az arcunkba. Amikor mentünk hazafele Sütinek a szemébe belement valami szutyok,
de úgy hogy másnap reggelig Szauron-szeme volt, úgy bevörösödött az egész.
Nagyon szép helyeket láttunk, a nevének a felére sem emlékszem, de minden
patentül ki volt világítva, a város este tíz után pedig – a bulikától
eltekintve – fullra halott volt, a csöviken meg néhány fiatalon kívül nem sok
ember volt az utcákon. Hazazúztunk, másnap viszonylag koránra állítottunk
ébresztőt, és még lefekvés előtt megbeszéltem Constanzával, régi
ösztöndíjtáboros lányismerősömmel, hogy hol, mikor találkozzunk, hogy körbevezessen,
és megmutassa a várost. Úgy volt hogy ma éjszakára sem lesz szállásunk, de
Berci mondott néhány jó helyet ahova felhúzhatjuk a sátrat, és senki sem
piszkál majd érte.
Art Night bulika
Másnap minden rendben ment, találkoztunk a lánnyal, és elindultunk körbe a
menőbb helyeken. Megnéztünk egy második világháborús emlékművet, majd
kitervelte, hogy bemegyünk valami zenekonziban egy csicsás aranyszobába, ahol a
mellékbejáraton beosonva ki tudjuk kerülni a jegyváltást, mert hogy ő mindig
ezt csinálja. Ja, hát meg is indultunk, nagy zsákokkal a hátunkon, Constanze
lába nyomait követve mosolyogtunk a kifele jövő nénire, az visszamosolygott,
majd bent mosolyogtunk a portásra, aki németül utánunk ordított, hogy kik
vagyunk és mégis mit képzelünk magunkról, majd kipaterolt minket az utcára.
Lepakoltuk a cuccainkat Constanzánál, és kisebb táskával elindultunk a
külvárosba, hogy megmutassa a legkirályabb helyett egész Bécsben.
Constanze csillel
A város szélén egy mesterséges sziget kétfele vágja a Dunát, az egyik
oldalon folyik a Duna csatorna, amin a hajók mennek, ez jól be van betonozva.
Ám a másik oldalán folyik az Új Dunának nevezett valami, amiről nem vagyok
hajlandó elhinni hogy bármilyen rokonságban áll a mi dzsuvás barna trottyos
Dunánkkal. Kiépített, zöld part, kis műanyag lebegőstégekkel pöttyözve, a
távolban égig érő magas üvegtornyok, mintha valami sci-fi filmből lenne a kép
kivágva, és olyan kristálytiszta víz, hogy három-négy méterről simán látni
lehet a köveket az alján. Fürödtünk, úsztunk egyet Constanzával, Süti kint
maradt a stégen és élvezte a helyet meg szellőt. A víz kellemesen hűvös volt,
pici halak úsztak mindenütt, sütött a nap, az idillt pedig szupermarket mellett
talált rozskenyér és auchanos mogyorókrém koronázta. Lőttem néhány jó fotót,
Süti meg felvette kamerára ahogy egy szörfdeszkán szerencsétlenkedem - két
német srác lejött hogy kipróbálják az új szerzeményüket, és kölcsönadták nekünk
is. Constanze, lévén feketeöves tae-kwan-dos (talán így kell írni) csak
ráhuppant, aztán már zúzott is, mindezt az egyetlen száraz ruhájában, úgy hogy
még sosem csinált ilyet. Volt ott önbizalom. Én beborultam.
Én csillelek
Estefelére azonban programja volt leszervezve, így mondta, nem biztos hogy
tud majd velünk lenni. Megkérdeztem lehet-e vele menni, és lehetett, úgyhogy
meg voltunk hívva a „Journey to the End of the Night” nevű rendezvényre. Nagyon
királyság, Constanze elmagyarázta, ilyen városban rohangálós, állomáskeresős
játék, kis fogócskával megfűszerezve. Mindenki kap egy kék és egy piros
szalagot, meg egy Bécs térképet, amin be vannak jelölve a játék állomások. Fel
kell kötni a kék szalagot a karodra, jól látható helyre, ez jelzi hogy
„runner”, azaz futó vagy, és a célod hogy az összes állomást végigjárva, kis
feladatokat teljesítve begyűjtsd az összes pecsétet és eljuss a célig, mindezt
kizárólag gyalog és tömegközlekedéssel (bécsi Bubi nem számít). Kezdetben van
pár piros szalagos-piros ruhás szervező, ők a „chaser-ek”, azaz üldözők, az ő
feladatuk az, hogy a biztonságot nyújtó járművek, peronok, és játékállomások
területén kívül fogócska-módszerrel elkapják a futókat, és őket is üldözővé
változtassák. Ekkor le kell venni a kék szalagot, odaadni az üldözőnek, majd
felkötni a pirosat és vérszemet kapva (haha, Süti) nekiállni levadászni a többi
futót.
Szivárvány a Westbanhoffon
A dunai fürdés után még elvitt minket Constanze a vidámparkba, ahova
belépni ingyenes és csak a cuccokért kel fizetni. Itt a javaslatára felültünk
egy bazimagas ringlispílre, ahonnan az egész várost be lehet látni. Amíg lent
vártunk hogy mindenki beszálljon, elkezdtünk ökörködni Sütivel és becsavartam a
kocsinkat,de a gép tök váratlanul indult be, nem volt idő visszajönni
egyenesbe, úgyhogy az egész menet alatt össze-vissza forogtunk, Constanze meg
csak nézett hogy mi a rákot csináltunk. Azért az elején eléggé betojtam, hogy
le fogunk szakadni vagy odalent lecsesznek, de nem lett szerencsére semmi baj.
Gyönyörű volt a látvány, bőven megérte a brutális 5 Eurós összeget. Ezután,
kora délután különváltunk, mi Sütivel elmentünk végigkóstolni a Naschmarkt-ot,
titkon abban reménykedve hogy ingyér jóllakunk, Constanze pedig elment
lepihenni (ő is beteg volt) és összeszervezni a bandát estére. A találkozónak
kijelölt Westbanhoff állomáson nem találtuk meg egymást Constanzával és a
barátnőjével, Nasztjával, így egy jó órát dekkoltunk az állomáson arra várva,
hogy válaszoljanak az üzenetre és elmondják merrefele is vannak úgy igazán. A
lányok, mivel nem találtak minket, a játékhoz az elosztó pontnál raktak el
nekünk szalagot, de térképet nem, ami amúgy is esélytelen helyzetünket egy
picit még esélytelenebbé tette. Végül, a játék kezdete előtt szűk húsz
másodperccel találkoztunk egy metrómegállóban, és indult a jó négy órás
rohangászás és ipari méretű bliccelés az éjszakai Bécsben. Rengeteg ember volt,
a Facebook esemény szerint durván 700, de szerintem jóval többen lehettünk,
mert mindenki hozta barátját, barátnőjét, kutyáját, anyósát. Nagyon jól éreztem
magam, Süti teljesen rápörgött, annak ellenére hogy már a második állomás előtt
kicsináltak minket. Rengeteg jófej emberrel dumáltunk, fiatalokkal, beszéltük
is, hogyha Constanze nem tudott volna nekünk szállást adni (amit végül
kikönyörgött szüleinél) akkor is tuti találtunk volna itt valakit aki befogad
éjszakára. Jó sokáig kint voltunk, leadtuk Nasztját az anyukájának (nem
paranoiásak a szülei, áh) majd mentünk hazafelé, mert Constanze már nagyon
álmos volt, fájt a lába az egész napos rohangálástól, és a betegsége kezdett
visszaköszönni.
Süti és a csajok
Na és itt vagyunk most, Süti már, mint akit lelőttek alszik a padlón, én
meg pötyörészek itt a sarokban. A koszos ruháinkat ki tudtuk mosni,
kiteregettünk, kinéztük a holnapi stopp helyet Graz felé, szóval minden a
legnagyobb rendben.
Ez volt eddig az easy mód, a tutorial.
Holnaptól kezdődik az igazi buli.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése